40 éve láttam meg a napvilágot apám vidéki birtokán, Plymouth közelében. Édesapám arisztokrata, friss vállalkozó szellemű ember volt. Cipőgyára volt vidéken, majd később London környékén is. Édesanyám nagyon szerette, soha egy rossz szót nem szólt róla. Bár, ha jobban belegondolok soha senkiről nem hallottam tőle rosszat. Utánam még két leánynak adott életet. Idősebbik húgom, Clarissa makacs teremtés, három évvel fiatalabb nálam, és jelenleg egy gazdag bankár felesége. Kathy, a család kedvence, a kis tündérke jelenleg 20 éves és sehogy sem sikerül férjhez adni, mivel fejébe vette, hogy anyánk mellett marad, amíg tud.
A vidéki birtokon nőttem fel, házitanítók neveltek, majd kamaszkorom hajnalán beutaltak egy neves London-környéki kollégiumba. Úgy éltem ott, mint mindenki más. Barátokat szereztem, tanultam, ismerkedtem a világgal. Néha szabályt szegtem, amiért legtöbbször meg is bűnhődtem. Bizony, szigorban nevelték a gazdag emberek elkényeztetett suhancait.
Mikor kikerültem onnan azt éreztem enyém az egész világ. Bármit megtehettem, bármit megkaphattam, semmit nem kellett tennem érte. Néhány iskolai baráttal egy év alatt beutaztuk a kontinenst. Mikor visszaértem beszálltam a gyárak vezetésébe. Átvettem apámtól a londoni üzemet, ezzel próbáltam csökkenteni a terheit. A szíve abban az időben már igencsak gyenge volt.
Még pár évig élveztem az agglegények boldog életét. Londoni lakásomban gyakoriak voltak a baráti összejövetelek. Ám apám halála mindent megváltoztatott. Egy évre rá a báli szezonban megismerkedtem egy elbűvölő és csinos, fiatal lánnyal, Felicity Clarke-kal. Édesanyám nézte ki nekem a gazdag kesztyűgyáros lányát, nekem pedig nem volt ellenvetésem. 32 éves voltam akkor, ő csak 16. A következő nyáron elvettem feleségül. Hogy szerettem-e? Sosem dúltak köztünk nagy érzelmek, de kellemesen éltünk egymással, egymás mellett. Törékeny kislány volt még, féltettem a szüléstől, de hosszú próbálkozások után végül fiút szült nekem. George Lucas erős, csillogó szemű gyönyörű gyermek volt. Büszke voltam rá, hogy apa lehetek és úgy neveltem volna fel, ahogy engem neveltek. Ám a sors közbeszólt. Valamelyik szolgáló lázas betegséget hozott a házba, amit a fiú azonnal elkapott. Felicity rettenetesen aggódott, akkor úgy ítéltem meg kissé túlságosan is. Hiszen a legjobb orvos viseli gondját. Vidékre kellett utaznom és jobb szerettem volna, hogyha a feleségem is mellettem van. Nem jött, őt is ledöntötte lábáról a kór. A fiunk meghalt és ezt egyikünk se tudta feldolgozni. Megesik, hogy az ember elveszti gyermekét, ám ez nem ok a teljes kétségbeesésre. Ha Isten valamit elvesz, arra oka van. Mindez már 2 éve történt. Azóta Felicity alig szól hozzám. Idegenként élünk egymás mellett a londoni villában, amit azért vettem, hogy majd népes családdal töltsem be. Napközben a gyárban töltöm az időmet, vagy a városban. Gyakran járok vidékre, ilyenkor ő a legritkább esetekben jön csak velem. Kifelé normális házaspár képét mutatjuk, ha nyilvánosan kell megjelennünk egymás karját szorítva mosolygunk, majd amint lehet menekülünk egymás elől. A másik szemrehányó tekintete elől.

Egyebek:
Regisztráció időpontja: 2013.01.30. 21:25:42